Image Alt

Lovastábor gyerekeknek

Lovastábor

Az Idrányi Pusztán 2006-óta nagy sikerrel szervezünk napközis és bentlakásos lovastáborokat, két alapelvünk, magas szintű lovasoktatás és a jó kedv és vidámság. Így a nálunk töltött nyarak, a lovas kocsikázás, trambulinozás, bálán ugrálás, csikók pucolása, patakban fürdés, feledhetetlen emléket jelent a gyerekeknek, és ízelítőt ad a gazdálkodás mindennapjaiból.

Lovas oktatók:
Idrányi Péter lovastúra vezető
Krén Anna lovas oktató
Epres Anna lovas oktatóA Balatonederics alatt, a Tapolcai-medencében, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében fekvő lovas udvaron szervezünk lovastáborokat.A táborokban kezdőknek, haladóknak és jó lovasoknak is lehetőségük van a részvételre. Az oktatás egyénre szabottan történik, a tábor első napján felmérjük a lovasok tudását, majd ennek megfelelően csoportokba soroljuk őket.

A teljesen kezdők futószáron sajátíthatják el a lovaglás alapjait
A haladók négyszögben gyakorolhatják a lovak irányítását, összeszedettségét, majd a tereplovaglást
Jó lovasok tereplovagláson élvezhetik a lovaglás szépségét

A három évtizedes tapasztalattal rendelkező vállalkozásban, szelíd, barátságos Magyar félvéreken lovagolnak a gyerekek. A felelős szervező képesített lovastúra vezető, az ő munkáját további kettő szakképzett munkatárs segíti, és 10 magas szinten belovagolt Magyarfélvér áll rendelkezésre a lovagláshoz.

8-18 éves gyerekek jelentkezését várjuk a bentlakásos táborunkba, a táborok vasárnap 18.00-órától péntek 17.00 óráig tartanak. A foglalkozások maximum 6 fős csoportokban zajlanak.
Bentlakásos lovastábor ára: 79.000 Ft.

A szállás egy helyen a lovaglással, Balatonedericsen, az Idrányi Pusztán található. Komfort: mosdó és zuhanyzó, nap zuhany, angol WC.

6-12 éves gyerekek jelentkezését várjuk a napközis lovastáborunkba, a tábor hétfőtől péntekig tart, 8.00-16.00 óráig, ára: 49.000 Ft, az ár tartalmaz napi egyszeri étkezést (ebéd).

Kedvezmények:
Törzsvendég kedvezmény 10% ezt a  kedvezményt azok a gyerekek tudják igénybe venni, akik egész évben heti rendszereséggel Járnak lovagolni.
Testvérkedvezmény, első testvérre 5% második testvérre 10% kedvezményt adunk.

Szabadidős programok:

A hét folyamán a gyerekekkel megyünk lovaskocsival a Tapolca patakra. fakultatív délutáni programok amíg a többiek lovagolnak: trambulin, számháború, fürdőzés a medencében.

Esti programok: welcome party, társasjátékok, éjszakai őrség, őszinteségi óra, tábortűz, szalonnasütés, közös főzés bográcsban és kemencében, madár és vad megfigyelés.

Az étkezésnél a teljes ellátás napi négyszeri étkezést jelent. Gyümölcsöket (almát, dinnyét, szilvát) a táborozás teljes ideje alatt folyamatosan biztosítunk. Speciális étkezési igényeket (vegetáriánus, liszt érzékeny stb.) figyelembe veszünk.

Oktatás:

ló takarmányozása, ló ápolása,
futószáron:
helyes ülés, tartás és egyensúly, könnyűügetés, és szárkezelés
osztályban:
az osztályban lovaglás legfontosabb szabályai, jármódok, iramváltoztatások, kézváltás, kiképzési skála elemeinek elsajátítása.

A lovas táborában nincsenek pluszköltségek, az árban minden költség benne van. A szükséges felszerelés: hosszúnadrág, zárt bőrcipő. Az időjárásnak megfelelő, kényelmes, de nem lebegő, bő ruházat. Négy ponton rögzített kobak, a fej méretére állítottan, a kobakot szükség esetén biztosítjuk.
A szülőknek kérésre minden napról rövid összefoglalót küldünk e-mailben.

Helyszín: Nemesvita

Programterv:

Kedves Táborozók és Szülők, a tábor programot és további fontos információkat küldöm, kérem olvassátok el figyelmesen!

Bentlakásosoknak érkezés Vasárnap 18.00 órától: szállás elosztása, este szalonnasütés, tábortűz, nyitóbuli.

Napköziseknek érkezés hétfő 8.00 órától, és 16.00 óráig tart a tábor.

Programok dióhéjban:

Hétfő: 7-kor ébresztés, negyed 8 reggeli torna, 7:30 –tól reggeli, 8-tól lovak előkészítése, lovaglás, 12:30 ebéd,13.45 indulás lovaskocsival a Tapolca patakra,16.00-tól szabadprogram 19.00-tól vacsora, 21.00-tól disco ,23.00 takarodó.

Kedd: 7-kor ébresztés ,negyed 8 reggeli torna ,7:30 –tól reggeli, 8-tól lovak előkészítése ,lovaglás, 12:30 ebéd, 16.00-ig szabad program, napközisek lovagolnak, 4-től lovaglás, vacsora 7-kor ,8-tól szerszámpucoló verseny, 10-kor takarodó

Szerda: 7-kor ébresztés ,negyed 8 reggeli torna, 7:30 –tól reggeli, 8-tol lovak előkészítése, lovaglás, 12:30 ebéd , 13.45 indulás lovaskocsival a Tapolca patakra, 7-től vacsora, 10-kor takarodó

Csütörtök: 7-kor ébresztés, negyed 8 reggeli torna ,7:30 –tól reggeli ,8-tol lovak előkészítése, lovaglás, 12:30 ebéd ,4-ig szabad program (focibajnokság) ,4-től gyerekek által választott program ,7-től vacsora ,9-től mini disco XD, 11 takarodó

Péntek: 7-kor ébresztés, negyed 8 reggeli torna, 7:30 –tól reggeli, 8-tol lovak előkészítése, lovaglás, 12:30 ebéd, 3-tól lovaglás a szülők megnézhetik J <3 táborbontás 17.00 óráig

Napi programok: (a program az időjárás függvényében cserélődhet, illetve változhat)

További programok:
éjszakai vadmegfigyelés, számháború, patakban fürdés, medencézés, kenyér, kalács sütés, bika lesés, villanypásztor telepítés, bálahordás traktorral.

További tudnivalók:

Napköziseknek az ebédet biztosítjuk, bentlakásosoknak az összes étkezést, a táborban ivóvíz minőségű kuti víz, szóda víz és házi készítésű bodzaszörp áll a gyerekek rendelkezésére.

A következő alvási lehetőség közül választhattok:

  • saját sátor
  • házban, emeletes ágyon

Mit hozzatok a táborba:

kötelező:
hálózsák, lepedő, zárt bőr sportcipő, kényelmes pamut hosszúnadrág lovagláshoz, váltó ruha hideg, meleg, naptej, elemlámpa, törülköző, napvédő kalap, esőkabát, fürdő ruha, kulacs

ajánlott:
párna, szúnyog és kullancsriasztó, sisak, vagy kobak, gerinc védő, saját sátor (aki akar) polifóm. A lovastáborba a szabadidős programokhoz hozzatok magatokkal jó sok zenét, CD –n vagy sticken, Jó sok vicces, izgalmas játékot pl .: társasjátékok, kártyajátékok, hennát a lányok : sminkeket =) a fiúk : vizibombát =)

Mit ne hozhattok:
alkohol, cigaretta, ezt kérem a szülők ellenőrizzék a csomagokban!

Várunk benneteket szeretettel!

Idei lovastáboraink időpontja:

  1. turnus: 2022.07.03-07.08-ig
  2. turnus: 2022.07.24-07.29-ig
  3. turnus: 2022.08.07-08.12-ig
ENTRANTS:

120

TYPE:

Running

Időpont:
Időtartam:
Kategória: